Deákosok a színpadon!

Iskolánk idén már ötödik alkalommal lehetett részese a Cross-Border 18 elnevezésű programsorozatnak, melynek köszönhetően a Czuczor- és a Lukács-iskola három-három tanulója mellett deákos diákok is kipróbálhatták magukat a színház világában.
A június 16. és július 13. között megrendezett program keretében a németországi Ingolstadtban 6 ország 80 fiatalja dolgozott együtt a „So ein Tsirkus” című darab színpadra állításában, melyet elismert művészek irányítottak. A nagysikerű, a cirkusz világát bemutató ingolstadti előadást követően a tanulók a szlovéniai Muraszombaton is bemutatták a színdarabot, amelyet idén először a győri hozzátartozók is megtekinthettek. Előadásukkal káprázatos sikert arattak a diákok.
A közel egy hónapos program alatt a próbák mellett volt idő a kikapcsolódásra is, változatos kirándulások, kulturális programok színesítették a hétköznapokat, s ezalatt országhatárokat átívelő barátságok köttettek.

Reméljük, jövőre, a programsorozat 13. évében ismét részesei lehetünk mindennek!

Tagintézményeink:

 

Keresés: