Győr-vetélkedő

Az előző tanévekhez hasonlóan idén is megrendeztük iskolánkban a Győr-vetélkedőt. A hagyományokhoz híven ismét a kilencedikesek mérték össze tudásukat: ki ismeri jobban szűkebb pátriánkat. A verseny nem titkolt célja, hogy diákjaink, akik életükből 4-5 évet ebben a városban töltenek, minél jobban megismerhessék azt a történelmi és kulturális közeget, amelyben tanulnak.

Akárcsak korábban, most is sok előzetes feladatot oldottak meg az osztályok: felkerestek híres történelmi és művészeti emlékeket, jelentős győri polgárok pályafutását tanulmányozták, tablókat készítettek. A szóbeli fordulón nem maradhattak el a már klasszikus versenyszámok: az idegenvezetés, a képfelismerés és a villámkérdések sem. Nagy örömmel töltötte el a zsűrit, hogy a csapatok nagyon komolyan vették a felkészülést, így az eredmények között csak kis különbség alakult ki. Végül a 9. A osztály csapata állhatott fel a képzeletbeli dobogó első fokára.

A városi fordulóra, a Pátriánk-vetélkedőre 2018. március 14-én a Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája és Kollégiumában kerül sor, ahol iskolánk is indít versenyzőket. Közéjük már egy kilencedikes diákot is beválasztanak a felkészítő tanárok. Gratulálunk a nyertes csapatnak, és jó felkészülést kívánunk a városi fordulón indulóknak, akikre még komoly munka vár!

 

Tagintézményeink:

 

Keresés: