Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum Pedagógusnap 2019

„A szakma az szakma. Van, aki szalámit árul, van, aki elméleti villamosságtant.

Ezek nem lényeges dolgok.

A lényeges az, amiről nem beszélünk, mégis ez a kultúra végső, legfontosabb tartópillére: a tartás, az etika.”

2019 június 5-én tartotta a Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum 4. Pedagógusnapi ünnepségét a Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolájában. Ezen több, tagintézményeikben dolgozó iskolai tanár és a pedagógusok munkáját segítő dolgozó vehetett át kitüntetést. A pedagógusnapot a Móra iskola diákjainak műsora nyitotta meg. Andrássy Katalin főigazgató méltatta a pedagógusok munkáját, ezt követően a 11 tagintézmény igazgatói pár gondolattal bemutatták a kitüntetett kollégáikat, majd átadták a 2018/2019. tanév elismeréseit. A Centrum dolgozói közül idén is kitüntetésben részesült három dolgozó: Nagyné Lang Henriette, Simon Tímea, Tomoziné Tatai Henrietta.

A korábbi évekhez hasonlóan a Centrumnak ismét lehetősége adódott, hogy az országos – ITM, NSZFH, Kamara összefogásával megvalósuló szakmai versenyeken elért legkiemelkedőbb eredményeket – első öt helyezett tanulót és felkészítőjüket jutalomban részesíthesse.

Andrássy Katalin főigazgató Asszony az elmúlt években a Győri Szolgáltatási Centrumért végzett kimagasló szakmai munkáját megköszönte és egyúttal kitűntetésben részesítette Nagy Péterné gazdasági főigazgató-helyettes Asszonyt és Csörgits Krisztián szakmai főigazgató-helyettes Urat.

Gratulálunk a díjazottaknak és további szép oktató, nevelő munkát kívánunk nekik.

 

Tagintézményeink:

 

Keresés: