Krúdy – Wallenberg Nyomán

„WALLENBERG NYOMÁN” – KRÚDYS SIKER AZ ORSZÁGOS HOLOKAUSZT-VERSENY DÖNTŐJÉBEN

A résztvevő diákok beszámolója:

Az idei tanévben is nagy erőbedobással vetettük bele magunkat a „Wallenberg nyomán” vetélkedő országos döntőjébe. Pozitív lökést adott, hogy a veszprémi elődöntőből első helyen juthattunk tovább a döntőbe, melynek a Külügyminisztérium adott otthont a Bem téri főépületben, Budapesten.

A kétnapos verseny során ellátogattunk a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, a Dohány utca zsinagógába és részt vehettünk a Raoul Wallenberg-díj átadási ünnepségén. A vetélkedő nehéz feladatok elé állított minket, de így is sikerült a 60 magyar és határon túli csapat közül az előkelő 6. helyezést megszereznünk. Időutazásunk ezennel véget ért. Sok-sok emlékhelyet látogattunk meg közösen, rengeteg energiát fektettünk a kutató munkába és az interjúk elkészítésébe. Szép élményeket, közös emlékeket gyűjtöttünk a felkészülés során, melyek örökre velünk maradnak. Köszönjük felkészítő tanárunk, Dr. Tar Attila Szilárd Tanár Úr munkáját.

Felhalmi Luca, Mester Norbert, Pollreisz Marcell

 

 

Tagintézményeink:

 

Keresés: