Mórások a Felvidéken

  • Mórások a Felvidéken
  • A Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum Móra Ferenc SportiskolaiÁltalános Iskolájának
    és Szakgimnáziumának 7. osztályos tanulóiként a Határtalanul pályázatkeretében április
    végén négy napos kiránduláson vettünk részt a Felvidéken, ahol mesebelivárakkal és
    kastélyokkal ismerkedtünk, melyeknek komoly szerepük volt Magyarországterületi
    épségének védelmében.
    Utunk első állomásaként megtekintettük a bősi vízi erőművet, nagy élményvolt közelről látni
    a tengernyire duzzasztott Dunát. Majd ellátogattunk a CsallóközcsütörtökiMagyar Tannyelvű
    Alapiskolába, ahol finom süteménnyel vártak minket. Bemutattuk adiákoknak városunkat és
    iskolánkat, közösen elénekeltünk két magyar népdalt. A kedves igazgatónőelkísért minket a
    Felvidék egyik legszebb és legrégebbi egyházi emlékéhez, acsallóközcsütörtöki Szent Jakab
    templomhoz. Utunk következő állomása a dévényi vár volt. Mint megtudtuk,hajdan ez a vár
    volt a történelmi Magyarország nyugati határvédelmének egyik főerőssége.Nem véletlenül,
    hiszen a Duna és Morva fölötti hatalmas sziklacsúcson magasodik. Innengyönyörűkilátás
    nyílt a Dunára és a Morvára, valamint három szomszédos ország határára.Az első napon még
    ellátogattunk Magyarország egykori koronázóvárosába a gyönyörűPozsonyba. Tettünk egy
    nagy sétát a történelmi múlt emlékeit tükröző belvárosban, megtekintettük apozsonyi várat, a
    koronázó Szent Márton székesegyházat.
    A második napon először a Vöröskői várhoz látogattunk el, mely a Kárpát-medence egyik
    legszebb, legépebben maradt és berendezett várkastélya, a gróf Pálffycsaládé volt a 16.
    század közepétől egészen 1945-ig. A kastély pompás eredetiberendezésével és szépen
    gondozott kertjével lenyűgözött minket. A vár mellett egy helikoptereskatonai gyakorlatnak
    lehettünk szemtanúi. Ezután a romjaiban is megkapó Beckó várába mentünk, ahol
    megismerhettük Stibor vajda és a bolond Beckó történetét, majd szabadon nézelődhettünk az
    egykori vár romjai között. A vár a maga egyszerűségével, hangulatávalnagyon megfogott
    minket. A következő úticélunk Trencsén volt, ahol ellátogattunk Trencsénmeseszép várába,
    amely szinte egybe forrt a felvidéki kiskirály, Csák Máté nevével. A vármagasabban volt,
    mint gondoltuk, a nagy meleg ellenére megérte felmenni, hiszen a gyönyörű látvány kárpótolt
    minket. A lemenő nap sugarai bearanyozták az egyébként is csodaszépbelvárost. A gyönyörű
    sétálóutca látványa még most is ott lebeg mindnyájunk szeme előtt.
    A harmadik napon a Kárpát-medence legromantikusabb lovagvárába, abajmóci várkastályba
    látogattunk el. Mátyás király is tartott itt egykor országgyűlést. Ez egy igazimesebeli kastély,
    nemcsak kívülről meseszép, hanem belső berendezéseit, kialakítását is érintetlenül őrizte meg
    évszázadokon át. A vár barlangjába is lementünk, amely 12 méter mély, kristály tiszta vizével
    ámulatba ejtett minket. A vár mellett vásári forgatag fogadott minket. A nap hátralévő részét
    Selmecbányán töltöttük. Bejártuk a középkori templomból erőddé alakítottÓvárat, amely
    udvarán megkoszorúztuk az 1848-49-es honvédemlékművet és közösenelénekeltük a
    Himnuszt. A csoport nagy részének sikerült felkapaszkodnia a Kálvária-hegy csúcsára, amely
    igencsak nagy kihívás volt a többség számára. A látvány és a tesi ötöselfeledtette velünk a
    fáradtságot. Itt is szereztünk barátokat. Ezután még egy kis városnézésre is maradt időnk.
    Az utolsó napon utunkat Körmöcbányán folytattuk. Itt meglátogattuk apáratlan
    gyűjteménnyel rendelkező körmöcbányai Pénzérmék és Érmék Múzeumát, amely a történelmi
  • Magyarországlegjelentősebbpénzverdéjevolt.MajdrövidsétáttettünkKörmöcbánya
    központjában. A következő állomás Besztercebánya volt,aFelvidék egyiklegszebb
    bányavárosa, ahol a városfalak kiépítése Mátyás király nevéhez fűződik. Sétáltunk a gyönyörű
    főtéren, ahol éppen Jazz-fesztivál zajlott. A szökőkút szélén ülve mi ishallgattuk a jazz zenét.
    Kirándulásunkutolsó állomásaként Zólyom szép belvárosában találhatóreneszánszvárat
    tekintettük meg, amely Nagy Lajos királyunk vadászkastélyaként épült.
    Kísérő tanárainkAggné Magyar Csilla,ErdősBeatrixés Botka Dóratanárnők mindent
    megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Idegenvezetőnk Cséry Kati néni sokérdekes dolgot
    mesélt nekünk. A buszvezetőnk Kormos Attila nagyon „jófej” volt, nagyonjól vezetett, ő a
    szűk utcában kanyarodás királya. Nagyon gyorsan eltelt ez a négy nap.Utunk végére a csapat
    remekülösszekovácsolódott.Jóttettekaközösjátékok,azestébenyúlóbeszélgetések.
    Fáradtan, de élményekben gazdagon érkeztünk haza. Reméljük, lesz még alakalmunk hasonló
    közös utazásra. Örülünk, hogy részesei lehettünk, örök élmény marad számunkra.
    Köszönjük!
    Bálint Zsófia
    7.b. osztályos tanuló

Tagintézményeink:

 

Keresés: