Pálffy – Idegen nyelvi verseny

Pálffy idegen nyelvi verseny döntője

  1. március 29.

Iskolánk, a Győri Szolgáltatási SZC Pálffy Miklós Logisztikai és Kereskedelmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2019.03.29-én rendezte meg a Pálffy idegen nyelvi verseny megyei döntőjét.

Ez a verseny különös jelentőségű volt, mivel a 15. jubileumát ünnepeltük, amelyen kollégáink igazán csodás hangulatot varázsoltak!

A döntőbe kategóriánként a legjobb 12 tanuló került be az írásbeli fordulón elért eredményei alapján, amely 2019. február 19-20-án került megrendezésre.

Ebben a tanévben 307 diák jelentkezett a versenyre.

Az idei szóbeli döntőről is elmondható, hogy a bejutott tanulók magas színvonalon teljesítettek és díjazásuk is ennek megfelelő volt, amit a Győri Szolgáltatási SZC és kiemelt szponzoraink a Svájci Nagykövetség és a Goethe Intézet támogattak.

Ezúton is köszönjük támogatásukat.

Végül, de nem utolsó sorban gratulálunk minden döntőbe jutott résztvevőnek és felkészítő tanárának!

A döntőbe jutott Pálffy-s tanulók:

Német nyelv:

  1. évfolyam nyelvi előkészítő

 

Végh Dominik           10.a     (3. helyezett)

Vér Viktória               10.a

Radócz Eszter            10.a

Pintér Roberta            10.a

Felkészítő tanár: Dukkonné Zsigmond Brigitta

Angol nyelv:

  1. évfolyam normál

 

Gelencsér Enikő       12.a (2. helyezett)

Felkészítő tanár: Bugár Elvira

 

  1. évfolyam nyelvi előkészítő

 

Komáromi Patrik                   10.a

Kovács András                       10.a

Kovács-Bartusek Ivett           10.a

  1. Szabó Blanka 10.a

Felkészítő tanár: Prétsné Nagy Éva

  1. évfolyam nyelvi előkészítő

Boráros Dorina                      11.a

Csaplár Adrián                       11.a

Nagy Regina                          11.a

Felkészítő tanár: Juhász Karolina

  1. évfolyam nyelvi előkészítő

Boráros Dorina           11.a

Csaplár Adrián           11.a

Nagy Regina              11.a

Felkészítő tanár: Juhász Karolina

Gratulálunk a döntőbe jutott tanulóknak és a helyezetteknek, és természetesen felkészítő tanáraiknak.

Tagintézményeink:

 

Keresés: